negyven esztendeig a’ pusztában, hanem őtven kettőig is kész mannát hinteni.
Kedves Őtsém Uram az én szerentsétlenségem hozta azt magával, hogy holtig el légyek Őtsém Uramtol rekesztve, a’ természet arra ősztönőz, hogy kivánnyam meg látni Őtsém Uramat, de még az okosság tiltya lehetetlent kivánom Istentől, a’ Vallásunk pedig arra int, hogy kivánnyuk, ohajtsuk, és remélyűk, hogy meg egyezűnk az Isten Szerelmes Fiának lábainál, az Isten it rendelte halálomat, légyen ugy, valo, hogy a’ hazában, gyermekei, Attyafiai kőzőt valo halál vigasztalás, de ugyan még az a’ vigasztalás tészi a’ halált még keservesebbé, kételen lévén még azokat el hagyni, én pediglen meg lévén azoktol fosztatva, semi más a’ halált sulyosabbá nem tészi magánál; lehetetlen hogy meg ne irjam ez iránt a’ tőrők tartást, azt mondgyák, hogy az Isten az embereknek el-hinti a’ Kenyereket, hol tőbb, hol keveseb rakásba, oda nékik el kel menni hogy fel szedgyék, a’ ki pedig meg hal, tsak azért van, hogy a’ kenyere el fogyot, még más hasonlot is mondanak, hogy az Isten minden embert a’ sárbol teremti. egy Angyalnak vagyon gondgya arra a’ sárra, valamely helyről, valamely tartománybol vészi az Angyal azt a’ sárt, oda el kel menni, és ot kel meg halni, azt nem tudom hogy menyi kenyér vagyon még előttem, de azt el itélhetem, hogy inét vit volt az Angyal sárt Zágonba.
Kedves Őtsém Uram nagy őrőmel olvastam a’ Ked fiairol, és léányárol valo informatioját, adgya Isten hogy holtig valo őrőme lehessen bennek Őtsém Uramnak, a’ kedves Hugomrol azt irja Ked, hogy a’ hajdoni képemhez hasonlit, ki ne szeretné a’ magához hasonloját, de tiszer beszéllek napjába azolta a’ kedves Hugommal,
(I. Misszilis levelek: 309)